Sport
Mezoteremi kezilabda
Jó napot kivánok, az én nevem Koncz Gábor a Mezőteremi Kézisuli edzője és alapitója mely a szülők és a Mezőteremi Polgármesteri Hivatal támogatásával jöhetett létre 2021 márciusában.
Egyetem alatt végig arra vágytam, hogy szülőfalumban létrehozok egy olyan mozgásformát, ami lehetőséget ad a gyerekeknek mozgásra, mivel a mai világban a számitógépek, laptopok és a telefonok elvették ezt a gyerekektől.
Ezzel a foglalkozással elősegíteni szeretném a kézilabda sporthoz, valamint a mozgáshoz való megfelelő hozzáállást.
Eleinte nehézkesen indultak be a találkozásaink a pandémia szigoritásai miatt, majd ahogy javult a helyzet megkezdtük edzéseinket májusban. Iskola idő alatt heti egyszer, majd nyáron növeltük heti két alkalomra az edzések számát.
Kezdetben nem sok gyerekre számitottam, viszont nyárra hire ment a kezdeményezésnek és szép számban összegyültek a gyerekek, volt hogy harmincan dolgoztunk edzéseken, viszont stabilan 26 csapattagunk van, akik különböző életkorúak és nemüek, de szeretik a tevékenységet.
Nagyon boldog voltam és lelkes, igy támogatókat is hamar találtunk.
Ahogy kicsit felkészültebbek lettünk sikerült egy-két edzőmeccset is összehoznunk, ami számomra nagy siker ésb oldogság volt, hogy egy csapattal büszkélkedhettem, amely hozzám és falumhoz tartozik!
Sikerült mezzeket szereznünk egy lelkes támogatónk jóvoltából, néhány labdát és bizonyos felszereléseket beszerezni, majd a polgármester úr, Tar Miklós és a Hivatal jóvoltából kaptunk egy teljesen új szett felszerelést, amelyen már a Mezőteremi Kézisuli logoja van.
Az iskola kezdetével igyekeztünk visszaállni a heti egy alkalomra, viszont a rossz idő miatt abba kellett hagynunk az edzéseket sportcsarnok hiján, de reményeim szerint 2022-ben, amint lehet és a vírushelyzet is engedi újra munkához láthatunk ès újabb eredményeket érhetünk el.
Remélem a gyerekek is ugyanezzel a lelkesedéssel várják a közös munkát. Köszönjük mindenkinek a támogatást és a szurkolást! Hajrá Mezőteremi Kézisuli!
Foci
Június első napjaiban megkezdődtek az edzések az 5-14 éves korosztály számára, az iskola műfüves focipályáján, amelyeken rendszerint 22 gyerek vesz részt, akikből 18 fiú és 4 lány.
A fő cél a: szabadtéri mozgás, sportolás, szabadidő hasznos eltöltése, közösség építés.
A mezőteremi csapat oda-vissza mérkőzésket is játszotta börvelyi ificsapattal, a felkészítést Pasca Daniel tanár úr, edző végezte.
A novemberi kedvezőtlen időjárás véget vetette az edzéseknek, amelyek a tavasz beköszöntével újraindulnak.